Bejelentkezés:


Emlékezz rám ezen a gépen!
Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Solar Capital Markets Zrt.


A New York-ban kereskedett cukor árfolyama sem tudta függetleníteni magát az elmúlt időszakban bekövetkezett árupiaci eséstől. A februári és augusztusi csúcsok után hatalmas eladói nyomás nehezedett a cukorra is így a 16 cent közeli árfolyamokról 10.5-ig mérséklődött a cukor jegyzése. Az erősödő dollár valamint a teljes árupiaci likvidálása miatt, alacsonyabb forgalom mellett zuhant harmadával a cukor értéke. Az alacsony letétigény és az etanol népszerűsége miatt relatív jól tartotta magát sok más commodity termékhez képest.
Brazília, mint a legnagyobb cukortermelő és exportáló ország jövő héten hozza nyilvánosságra a gazdákat megsegítő program részleteit. A megnövekedett költségek illetve a dollár erőssége a reálhoz képest jelen helyzetben ellenhetetleníti a gazdákat a piacon, ezért szükséges az állami segítség.  A gazdák és az elemzők szerint is pillanatnyilag túladott a termék, ezért a gazdák próbálják visszatartani a termést, 13 centes árfolyam alatt nem hajlandóak értékesíteni a fizikai piacon.
A gazdáknak és a Dél amerikai országoknak egy másik kihívással is meg kell küzdeni. Környezetvédők valamint az E.U. is komoly akadályokat gördít az európai export útjába, az amazonasi esőerdők védelmében próbálják megállítani az eddig sikeresen növekvő cukortermesztést. A cukortermesztők szövetsége levelet küldött a saját igazukat bizonygatva, a jövő heti új fejlemények hatással lehetnek az árfolyamra.
A novemberre viharos esőzéseket és az átlagosnál rosszabb időt jósol a meteorológia,  emiatt csúszás alakulhat ki a cukornád betakarításában, ami árfolyam emelkedéshez vezethet.
Közben Az Egyesült Államokban folyamatosan zajlanak a tárgyalások a világ legnagyobb bioetanol üzemének létrehozásáról.  Obama győzelmével felgyorsulhat a folyamat, aminek keretében Luisiana megkaphatja a központi segítséget az üzem beindításához.
cukor






SolarCapital Markets Zrt.

Telefon                         +36(1) 880-8777
Fax                              +36(1) 880-8787
Internet                         www.solarcapital.hu
E-mail                          solar@solarcapital.hu




Hozzászólások

Amennyiben Te is szeretnél hozzászólni, lépj be a jobb felül, vagy regisztráld magad a tozsdeklub.com oldalaira
Virtuális elemző központ
Solar capital